igazságügyi ingatlan szakértés


 


Vagyonjogi kérdésekben ingatlan igazságügyi szakértés:

 


igazságügyi szakértés kirendelésJogviták kimenetele gyakran valamilyen szakkérdés eldöntésétől függ, melynek feltárása az igazságügyi szakértő feladata.

Az igazságügyi szakértői tevékenységet a 2005.évi XLVII. törvény,
31/2008. (XII.31.) IRM rendelet és a 9/2006. (II.27.) IM rendelet szabályozza.

A jogszabályi háttér alapján bíróság, ügyészség, a rendőrség és más hatóság kirendelése esetében készíthet szakértést igazságügyi szakértő és ezzel segíti a tényállás megállapítását, a szakkérdés eldöntését. 

Lakossági, illetve üzleti területen magánszemélyként is igénybe vehetünk ingatlan igazságügyi szakértőt, aki független szakértőként jelenik meg a bírósági, közigazgatási és hatósági eljárásokban.

 

A 2008. évi XLV. törvény az egyes közjegyzői nem peres eljárásokról szóló törvény szerint, a közjegyző előtti előzetes bizonyítás esetében kérhető az igazságügyi szakértő kirendelése.

Kirendelést lehet kérni, ha a kérelmező számára jelentős tény, illetve egyéb körülmény megállapításához, vagy megítéléséhez, melyhez különleges szakértelem szükséges, továbbá ingatlan jogi ügyekben, vállalkozások jogvitáinak közjegyző előtti bizonyítási eljárásban.


Az elkészített szakértői véleményt később bírósági eljárásoknál is fel lehet használni.

 

Közjegyző csak az igazságügyi szakértői névjegyzékben szereplő igazságügyi szakértőt, illetve igazságügyi szakértői névjegyzékben szereplő gazdasági társaságot rendelhet ki szakértőként.
 


 


Irodánk az ingatlan igazságügyi szakértés területen tud segítséget nyújtani ügyfelei részére.


 


Magánszemélyeknek, vállalkozásoknak, cégeknek, önkormányzatoknak, felszámolóknak, közjegyzőknek az alábbi területeken lehet felhasználni az igazságügyi szakértést.

   

• Ingatlan értékesítési és vásárlási célra: eladásnál veszteséges értékesítés elkerülése. Vételnél a valós érték megállapítása, rejtett hibák feltárása,

• cégek, üzletrészek, eszközök adásvételéhez, társaságok egyesítéséhez, apportálásához, 

• cégek ingatlan vagyonának, eszközeinek újraértékeléséhez, értékének módosításához, valós érték megállapításához (számviteli célú értékhelyesbítés),
 
• pályázatokhoz, fejlesztésekhez: A pályázathoz készített értékbecsléseket minden esetben a pályázati kiírásnak megfelelő tartalommal és abban kért kiegészítésekkel készítjük el a szakvéleményeket,

• hitelfedezeti céllal, jelzáloghitelhez: a pénzintézetek nem minden esetben jelölnek ki értékbecslőt, de megkövetelik az EUFIM értékelőt. Cégünk rendelkezik megfelelő szakértővel.

• vagyonmegosztási célra, közös tulajdon megszüntetése esetében (válás, öröklés, stb.).
 
• peres eljárások megelőzésére, reális érték alapján történő megegyezéshez,

• gyámhivatali eljárás céljából,


• bíróság előtti peres ügyekben,
 

• bérleti viszonnyal kapcsolatos vitás ügyekben: pl. bérleti díj megállapítása céljából, 

• kisajátítási, kártalanítási vitás kérdésekben,
 
• közjegyző előtti, nem peres eljárásokhoz,

 


 


Irodánk az alábbi jellegű és típusú ingatlanok, tárgyi eszközök, műszaki berendezések, gépek igazságügyi ingatlan szakértését vállalja:

 

• lakóingatlanok értékbecslése: telkek, építési telkek, lakások, családi házak, nyaralók, üdülők,

• ipari ingatlanok értékbecslése: telephelyek, raktárak, üzemek, gyárak, díszponibilis épületek,

• kereskedelmi ingatlanok értékbecslése: üzletek, irodák, üzletházak, irodaházak, áruházak, vendéglátó létesítmények, szállodák,
 
• ingatlan fejlesztés, projekt vagyonértékelés: társasház, lakópark, ipari és kereskedelmi ingatlanok építésére alkalmas telek, vagy befejezetlen fejlesztés, vagy felépítményes bővíthető ingatlan,

• mezőgazdasági ingatlanok értékbecslése: termőföld: szántó, gyep, kert, gyümölcsös, erdő, halastó és ezek felépítményei,

• tárgyi eszközök, műszaki berendezések vagyonértékelése: műszaki berendezések, gépek, szállító eszközök, technológiai eszközök, irodai berendezések, raktárkészletek, stb. 

• gazdasági társaságok vagyonértékelése: vagy részesedések gazdasági társaságokban (üzletrész, részvény) és értékpapírok vagyonértékelése, vagyonleltár készítése,

• immateriális javak értékelése: nem anyagi jellegű eszközök: vásárolt vagy apportként szerzett vagyoni jogok, szellemi termékek, stb.
 
• egyéb ingatlanok értékbecslése: történelmi ingatlanok, speciális ingatlanok, közművagyonok, piaci körülmények között nem hasznosítható ingatlanok.

 


 


<< Értékbecslés szolgáltatásaink

<< Tovább az igazságügyi szakértés árajánlat, megrendeléshez

 


Címkék: igazságügyi szakértő ingatlan területre, közjegyzői kirendelésre,

Tetszett? Hasznos volt?
Kérlek, ne feledd el megosztani másokkal, és használd az alábbi közösségi megosztás gombokat!

 


Rétköz Vagyonértékelő Kft.                              
1118 Budapest, Rétköz utca 51.                      
Tel.: +36 30 914 1585
                                    
www.retkozvagyonertekelo.hu